Gyönyörű országunk többé-kevésbé minden vidékén, sőt szinte minden háztartásban másképp készítik a kulajdát. Megmutatom, én hogyan főzöm. Az enyém más, mint amilyet a nagymamám készített. A fő ihletet Jirka Štift szakácskönyve adta, aki feltételezésem szerint Zdeněk Pohlreichtől tanulta ezt a változatot, amikor az ő irányítása alatt dolgozott az Alcronban. Ezt abból gondolom, hogy amikor annak idején megkóstoltam a kulajdát a Café Imperialban, többé-kevésbé nagyon hasonló íze volt. Persze itt nem fogom egy másik ember szakácskönyvéből kimásolni a receptet, az évek során ezt-azt elfelejtettem, mást hozzátettem, és ma már így készítem fejből.
Egy nyeles lábasba (jó, ez most wok, ne fogjatok a szavamon) vajat teszek olvadni, hozzáadom a durvára vágott hagymát, a babérlevelet és a szegfűborsot. Nagyon lassan párolgatjuk, nem cél sem a vajat megégetni, sem a hagymát karamellizálni. Az a cél, hogy a hagymát lassan üvegesre pároljuk, és a fűszerekből némi ízt csalogassunk a zsiradékba.
Ezután finom szitán átszitált finomlisztet adunk hozzá, és világos rántássá keverjük (nyugodtan habverővel). Folyamatos habverős keverés mellett apránként, kis merőkanalanként hozzáadjuk az alaplevet (legjobb a csirkealaplé), nem akarjuk, hogy becsomósodjon. Minél hígabb lesz, annál könnyebb dolgunk lesz, és annál többet adhatunk hozzá egyszerre. Segít, ha az alaplé nem forró.
Amint belekevertük az alaplevet, lassan főzzük legalább 45 percig. Jirka Štift szerint ettől a lépéstől fő meg tökéletesen a liszt, és lesz ez az enyhén sűrített leves bársonyosan sima. Ezzel teljesen egyetértek. Persze ha siettek, lerövidíthetitek, és az eredmény mondjuk 20%-kal rosszabb lesz, ami valakinek akár teljesen elhanyagolható is lehet, de szerintem megéri rászánni az időt.
Ha túl sok folyadék párolog el, öntsetek hozzá még alaplevet vagy vizet. 45 perc után szűrjétek át a levest egy másik fazékba nagyon finom szitán. A hagymára és a fűszerekre már nem lesz szükség.
Ebben a szakaszban enyhén sózhatjátok és borsozhatjátok is. Az előre beáztatott szárított vargányát most leszűritek, az áztatóvízre nincs szükségünk, túl sötét, és ebben a receptben semminek sem használ. Szezonban pirított friss vargányát is lehet használni, de őszintén szólva, kissé eretnek módon azt állítom, hogy a cseh krumplilevesbe és a kulajdába egyszerűen jobban illik a szárított vargánya.
Hozzáadjuk a kisebb, egyforma darabokra vágott krumplit is.
Addig főzzük, amíg a krumpli éppen megfelelően megpuhul, és hozzáadjuk az ecetet. Az ecetet soha ne adjátok hozzá korábban, mert az ecettől a krumpli nem fő tovább. Ha hozzáadjátok az ecetet, és a krumpli még nincs kész, akkor félkemény is marad, még ha a fejetek tetejére álltok is. Nem viccelek.
Ezután adjatok hozzá cukrot, és főzzétek el az összes ecetet. A levesnek határozottan savanyúnak kell lennie, édes utóízbe hajlóan, ez a tejszín hozzáadása után még jobb lesz, de az az ideális, ha először az ecetet adjuk hozzá és főzzük el.
Ezután lassan belekeverjük a tejszínt, utánasózzuk, frissen őrölt fekete borssal ízesítjük, és kóstolgatva cukrot adunk hozzá. Ennek a levesnek a varázsa a teljesen bársonyos állag, a nyelvet simogató tejszín, miközben kaptok egy jó savanyú ízrobbanást, amely fokozatosan édes utóízbe vált. Döntő fontosságú a savanyú, az édes és a sós egyensúlya.
Miután a tejszínnel felforrt, elzárjuk alatta a tűzhelyet, és belekeverjük az apróra vágott kaprot. Sok kaprot. A legszebb ágacskákat meghagyjuk a tányérba, díszítésnek.
A tányérba tojás is kerül. A kulajdába kerülő tojásra sok lehetőség van, fürjtojás, tyúktojás, lágyra főtt, buggyantott ... válasszatok.
Na, nagyjából ennyi az egész, jó étvágyat.