Kattintson a történet első részéhez

Kattintson a történet második részéhez

Kattintson a történet harmadik részéhez

Kattintson a történet negyedik részéhez

Kattintson a történet ötödik részéhez

Kattintson a történet hatodik részéhez

Kattintson a történet hetedik részéhez

Kattintson a történet nyolcadik részéhez

Kattintson a történet kilencedik részéhez

A mai részben ismét belekóstolunk egy kicsit az elméletbe. Abba, hogyan alakul ki ez a betegség (az egyes típusú diabetes mellitus), és mit jelent a továbbiakban számunkra.

Azt már tudjuk, hogy a betegséget autoimmun reakció okozza. Az immunrendszer működésének ez az eltérése a genetikai adottságoktól függ, magát a betegséget azonban külső hatások indítják el. Az orvosok feltételezései szerint a kiváltó ok valamilyen fertőzés lehet (mumpsz, rubeola, Coxsackie-vírusok, cytomegalovirus), de vegyi anyagokról, stresszről vagy más befolyásoló tényezőről is szó lehet. A B-limfociták ezután ellenanyagokat kezdenek termelni a hasnyálmirigy saját béta-sejtjei ellen, a T-limfociták pedig citotoxikus hatásukkal ugyanezeket a sejteket pusztítják.

A zavar lényegét a fő hisztokompatibilitási rendszerben, a HLA-rendszerben bekövetkező változások adják. A zavar kockázatát meghatározó gének a 6. kromoszóma rövid karján elhelyezkedő HLA-rendszer részei. A DM1 kockázata, illetve a betegséggel szembeni fokozott ellenálló képesség rendszerint mélyebben, a teljes genotípusban gyökerezik, a betegség kialakulásában azonban, ahogy már említettem, sok tényező vesz részt.

A DM1 kockázatáról a statisztika a következőket mondja:

általános népesség: 0,2 % (ezrelékben 2)
DM1-es anya gyermeke: 5% (Minden 20. gyermek)
DM1-es apa gyermeke: 7% (Körülbelül minden 14. gyermek)
két DM1-es szülő gyermeke: (30%, vagyis egyharmados esély)
DM1-es testvér: 5% (Minden 20. gyermek)
egypetéjű iker: 40%

Statisztikai és epidemiológiai szempontból két tényező fontos: az incidencia és a prevalencia.

Az incidencia az adott időszakban, rendszerint egy év alatt jelentkező új megbetegedésekre vonatkozó adat.

A prevalencia az adott területen élő betegek teljes számára vonatkozó adat.

Csehországban ezeket az adatokat a Cseh Köztársaság Egészségügyi Információs és Statisztikai Intézete gyűjti. Az összegyűjtött adatokból egyértelműen látszik a betegek számának növekvő tendenciája.

Ami nálunk a DM1-et illeti, az incidencia 13 és 15 éves kor között tetőzik, és hozzávetőleg 25 esetet jelent 100000 lakosra. Vagyis minden 4000. embert érint. Területi különbségek is vannak: míg Finnország 100000 lakosra jutó 28,6 esettel vezet, Dániában ez például csak 14, Japánban pedig 0,8.

Ami a gyermekbetegeket illeti, a Károly Egyetem 2. Orvosi Karának és a Motoli Egyetemi Kórháznak a 2. Gyermekklinikája vezeti a Cseh Cukorbeteg Gyermekek Nyilvántartását. Ezt a nyilvántartást 1989-ben hozták létre, és a betöltött 0 - 14 éves korú gyermekek adatait tartalmazza, amelyeket az EURODIAB európai vizsgálat keretében dolgoznak fel.

Jelenleg Csehországban a gyermekek 0,1-0,2%-ánál fordul elő DM1 – az esély tehát 1:500-1000.

Egy másik, nagyon népszerűtlen statisztika, amelyet az orvosi könyvek a betegeknek szóló könyvekkel ellentétben közölnek, a mortalitás, vagyis a halálozás.

A DM1 esetében a halálozás lényegesen magasabb, mint a népesség többi részében. A statisztikákból az derül ki, hogy a diagnózis felállítása utáni közepes túlélési idő 36 év, a betegek átlagéletkora pedig 49. Ennek elsősorban a társuló szövődmények az okai. A több mint 20 éve cukorbeteg fiataloknál főként a diabéteszes nefropátia, a 40 év felettieknél pedig a szív- és érrendszeri okokból bekövetkező halál.

A statisztikákban természetesen olyan betegek is szerepelnek, akiket évekkel ezelőtt még mai szemmel nézve meglehetősen özönvíz előtti módszerekkel kezeltek, vércukormérő helyett égő fölött vizeltek, és hasonlók. Külön fejezetet érdemelnek a kezelést elutasító betegek, akik az inzulinkezelés elhagyása, a ketoacidózis és a kórházi tartózkodás között köröznek. Amikor Sárinka a betegség felismerése után kórházban volt, volt szerencsénk találkozni ilyen öszvérmakacs kamasz betegekkel, akik éjszaka édes teát jártak nassolni. Szóval ezek az öngyilkosjelöltek is szerepelnek a statisztikákban, és továbbra is igaz, hogy minél jobb az anyagcsere-egyensúly, annál hosszabb az élet és annál kevesebb a szövődmény.

Ebben a fejezetben az utolsó dolog, amiről beszélnem kellene, az úgynevezett Saint Vincent-i nyilatkozat. Mivel a cukorbetegség (minden típusa) a gyermek- és felnőttkor leggyakoribb krónikus betegségei közé tartozik, az Egészségügyi Világszervezet a Nemzetközi Diabétesz Szövetséggel együtt 1989-ben az olaszországi Saint Vincent-ben konferenciát rendezett a cukorbetegség kérdéseiről. Az orvosok, tudósok és politikusok képviselői számos célban állapodtak meg, amelyeknek arra kellene ösztönözniük az országok kormányait, hogy megteremtsék a cukorbetegek jobb életminőségének, valamint a betegek és az orvosok oktatásának feltételeit (mivel a betegség lényegében minden más orvosi szakterületet érint). Azóta megváltozott a betegekhez való hozzáállás, és érezhető, hogy a fő hangsúlyt elsősorban az oktatásra helyezik. Hogy a mi kormányunk mit fogadott meg egy ilyen nyilatkozatból, és hogyan teremt feltételeket a betegeknek, azt majd legközelebb írom meg, abban a fejezetben, amely arról szól, hogyan látogatott meg minket a Kaszás.

Folytatás, ahogy megszokhattuk, hétfőn, 16:35-kor.

Ezt RIK az eredeti blog születése idején írta, nem minden információ állja meg a helyét a mai ismeretek fényében.