Kattintson a történet első részéhez
Kattintson a történet második részéhez
Kattintson a történet harmadik részéhez
Kattintson a történet negyedik részéhez
Kattintson a történet ötödik részéhez
Miután hazatértünk a kórházból, Sárinkával igyekeztünk tartani a napirendet és a kórházban meghatározott inzulinmennyiséget. Nem mertük magunktól módosítani az adagokat, és azt tapasztaltuk, hogy Sára vércukorszintje úgy ingadozik, mintha hintán ülne. A hipoglikémiát hiperglikémia váltotta, és a legnagyobb gondot az jelentette, hogy elmagyarázzuk ennek a hároméves teremtésnek: éppen ebben az órában és éppen ezt az ételt kell megennie. Elvégre megszokott egy bizonyos fokú engedékenységet, és a korábbi egészségi állapota miatt is hozzászokott ahhoz, hogy néha kisírhatja magának az étrend megváltoztatását. Csakhogy ez a cukorbetegség egyensúlyban tartása mellett már nem ilyen egyszerű. Főleg nem lehet olyankor enni, amikor nem szabad, ha a cukra a normál tartományban van. A megfelelő szénhidrátmennyiséget tartalmazó étel elkészítése is jócskán megdolgoztatott bennünket, mind erőfeszítés, mind idő tekintetében. És ha egyszer beadjuk az inzulint, annak a gyereknek meg kell ennie az ételt, akár akarja, akár nem, és lehetőleg még azelőtt, hogy az inzulin túlságosan lecsökkentené a vércukorszintjét. Az első napokban ez tényleg nagyon nehéz volt.
Itt tennék egy kis kitérőt a történetben, és elmagyaráznék még egy fontos dolgot: mi a hipoglikémia és a hiperglikémia. A negyedik részben már elmondtuk, hogy a normális vércukorszint (vagyis a vérben lévő glükóz mennyisége) 3,5 és 6,4 mmol/l között mozog.
Ha a cukor mennyisége a határérték fölé emelkedik, hiperglikémiáról beszélünk. Egészséges embernél ez éhgyomorra 6,4 mmol/l feletti értéket jelentene, cukorbetegnél ez az érték valamivel magasabb is lehet. A DM1-es kisgyermekeknél az orvosok 10 mmol/l-ig elfogadják az értékeket, mert jobban tartanak a hipoglikémiától, és a kutatások szerint ez az érték ebben az életkorban még nem árt annyira. Na de mindenesetre a 8 alatti számok sokkal kedvezőbbek.
A hiperglikémia önmagában nem jelent közvetlen életveszélyt, hosszú távon azonban káros következményei vannak. Elsőként a vesék kerülnek veszélybe, mivel az úgynevezett veseküszöbnél magasabb vércukorszint esetén (ennek értéke egyéni, de éppen 10 mmol/l-ként szokták megadni) a vesék elkezdik a glükózt a vizelettel kiválasztani. Tartós hiperglikémia esetén aztán úgynevezett diabéteszes nefropátia alakulhat ki, ami tulajdonképpen a vesék ereinek károsodását jelenti, és a veseműködés fokozatos leállásához vezet. Szélsőséges esetben veseátültetésre vagy rendszeres dialízisre van szükség.
A hiperglikémia a többi érre is káros hatással van, tulajdonképpen minden érre, de a cukorbetegség további gyakori, hiperglikémiával összefüggő szövődményei közé elsősorban a diabéteszes retinopátia tartozik – ugyanígy károsodnak a szem ideghártyáját tápláló apró erek, vakfoltok alakulnak ki, később pedig vakság fenyeget –, a diabéteszes neuropátia – a vegetatív vagy az érzőidegek működésének károsodása –, a diabéteszes makroangiopátia (a nagyerek károsodása), valamint a diabéteszes láb szindróma (amely szélsőséges esetben akár amputációhoz is vezethet). A hiperglikémia ismert tünete természetesen az esetleges sérülések lassú gyógyulása is, ami szintén a magas glükózszint erekre gyakorolt hatásával függ össze.
Ezzel szemben a vér glükózhiányát hipoglikémiának nevezzük. Általában 3,3 mmol/l alatti értékről beszélünk ilyenkor. Az akut glükózhiány elsősorban az idegrendszert, vagyis az agyat sújtja, amely semmilyen más forrásból nem képes energiához jutni. Az enyhébb hipoglikémiát bizonyos tünetek szokták kísérni, amelyek azonban nagyon egyéniek. Lehet szó csökkent szellemi teljesítőképességről, gyengeségről, fejfájásról, hideg verejtékezésről, nagyon erős éhségérzetről, a finommozgások zavaráról, ingerlékenységről és hasonlókról. Ha a vércukorszint még jelentősebben csökken, eszméletvesztés fenyeget, és egy másik ember segítsége nélkül természetesen halál is.
Kóma esetén egy másik ember úgy segíthet, hogy közvetlenül az izomba glukagoninjekciót ad, amely nagyon gyorsan glükózt szabadít fel a májban lévő glikogénből. Egyúttal mentőt is kell hívni, a mentők intravénásan adnak glükózt. A tájékozatlan laikusok gyakori hibája lehet az inzulininjekció beadása – hiszen az illető tudhatja, hogy az érintett inzulint szokott beadni magának –, és az ilyen jó szándékú segítség nagy valószínűséggel halállal végződhet.
Hosszabb ideig tartó hipoglikémiás kóma esetén agyödéma, illetve az idegrendszert érintő további következmények alakulhatnak ki. Röviden szólva nem túl jó dolog túl gyakran hipoglikémiás kómába esni. A jogosítvánnyal rendelkező betegeknél az ismétlődő kómák miatt a kezelőorvos javaslatára bevonhatják a jogosítványt.
Cukorbetegnél hipoglikémiát okozhat az elfogyasztott szénhidrát mennyiségéhez képest túl nagy inzulinadag, a nagy fizikai megterhelés vagy az alkohol.
A DM1 kezelésének alapelve, ahogy már elmondtuk, az, hogy a vércukorszintet a lehető legközelebb tartsuk az egészséges ember vércukorszintjéhez. Tehát beadjuk az inzulint, és igyekszünk csak az ehhez az inzulinhoz megfelelő mennyiségű szénhidrátot elfogyasztani. Csakhogy a glükózszintbe sok más tényező is beleszól. Egyrészt az inzulinnal ellentétes hatású anyagok, ahogy már említettük: a glukagon, a kortizol, az adrenalin, a növekedési hormon és mások, de cukrot használ fel például a fizikai munka, a mozgás és hasonlók is, ezzel szemben magasabb vércukorszintet okoz például a betegség, a láz és így tovább. Az alkohol teljesen külön fejezet, azzal külön foglalkozunk majd.
Így aztán, amikor igyekszünk megfelelően egyensúlyban tartani a cukorbetegséget, a lehető legszigorúbban próbáljuk megválasztani az inzulinadagot, csakhogy ilyenkor éppen hipoglikémia fenyegethet. Vannak, akik érzékenyek a hipoglikémiára, és könnyen felismerik, hogy enniük kell, egy hároméves kislánynál ez nehezebb. Szerencsére Sárinka a betegsége háromnegyed éve alatt már megtanulta felismerni, mi történik, és az esetek kilencven százalékában magától szól, hogy éhes.
Vannak kivételek, amikor annyira belemerül valamilyen kellemes tevékenységbe (játék a testvéreivel, játék a számítógépen, mese a tévében), hogy nem hajlandó szólni. Így kivételesen előfordult, hogy a vércukorszintje olyan értékre esett, amelynél a tankönyvek már mintaszerű kómát írnak le, de Sára szerencsére egyelőre sem a haldoklás, sem az ájulás semmilyen jelét nem mutatta. Hipoglikémia esetén az elsősegély a glükóz vagy más, minél egyszerűbb cukor, amelyet a lehető leggyorsabban be lehet juttatni a szervezetbe. A vércukorszint emelésének legkönnyebben hozzáférhető és leggyorsabb módja az italban feloldott cukor. Tehát éppen azokat a dolgokat lehet használni ezekben a jelentős hipoglikémiával járó esetekben, amelyeket a cukorbeteg normális körülmények között nem fogyaszthat. Édes italokat, gyümölcslevet (a DM1-es betegnek mindig magánál kellene hordania egy kis gyümölcslevet elsősegélyként), esetleg Lipo cukorkát, vagy kevésbé súlyos hipoglikémia esetén egy kis csokoládét, illetve más édességet. Persze nem szabad túlzásba vinni.
Ráadásul a szervezet hipoglikémia közben éppen az adrenalint, a glukagont és hasonlókat aktiválja, és igyekszik elővenni a májból a glikogénben tárolt glükóztartalékot, úgyhogy utána éppen ellenkezőleg, hiperglikémiára lehet számítani...
Ilyesmik történtek velünk a kórházból való hazatérés után, a doktornő rögtön el is magyarázta, mi a helyzet. De erről majd legközelebb.
(folytatás legközelebb, ismét hétfőn 16:35-kor)
Ezt RIK az eredeti blog születése idején írta, nem minden információ állja meg a helyét a mai ismeretek fényében.