Kattints a történet első részéhez

Kattints a történet második részéhez

Kattints a történet harmadik részéhez

Kattints a történet negyedik részéhez

Kattints a történet ötödik részéhez

Kattints a történet hatodik részéhez

Kattints a történet hetedik részéhez

Kattints a történet nyolcadik részéhez

A kilencedik részben röviden beszélek a ketontestekről, arról, hogyan állítottuk be Sárinka inzulinadagjait, és néhány balhéról is, ami megesett velünk.

A ketontestekről – a ketoacidózisról már a történet első és harmadik részében beszéltünk. Az inzulinpótlással kezelt cukorbetegnél is előfordulhat, hogy a szervezet egyszer csak elkezdi oxidálni a zsírokat, és úgynevezett ketontestek keletkeznek – elsősorban aceton. Ennek alapvetően két oka lehet. Az első az akut inzulinhiány – leggyakrabban betegség, túlzott mennyiségű szénhidrát elfogyasztása vagy az inzulininjekció elfelejtése miatt, a második eset viszont éppen az akut hipoglikémia, amikor a szervezet elegendő inzulin mellett is védekezik a szénhidráthiány ellen. Az első eset természetesen súlyosabb, és a cukorbeteg nagyon könnyen belecsúszhat, ahogy azt az egyik balhénk is szemlélteti majd.

Ami az inzulint illeti, előrebocsátom, hogy Sárinkát már február óta kezeljük, és ez alatt a több mint fél év alatt már megtanultuk, mit kíván ez a betegség egy ilyen kicsi gyereknél. Az első és legfontosabb felismerésünk (a szakirodalomból szerzett rengeteg adat mellett) az volt, hogy proaktívnak kell lenni, és igyekezni kell jobbá tenni a rossz helyzeteket.

Igaz, hogy a szakirodalomban azt javasolják, ne reagáljunk azonnal, hanem várjunk két-három napot, figyeljük meg, hogyan alakul a vércukorszint, és ebből vonjuk le, milyen változtatásokra van szükség. De egy kisgyereknél ez nem megy, először határozottan kell reagálni, és ellenőrzés alá kell vonni a helyzetet. Bármiféle kivárás csak még nagyobb hiperglikémiához vagy éppen még mélyebb hipoglikémiához vezet.

Néhány hét után megértettük, hogy az inzulin a forgalmazott kiszerelésében nekünk nem megfelelő, és megkértük a docens urat, hogy írjon fel hígítottat. Kiderült azonban, hogy a NovoNordisk nem gyárt hígított inzulint, viszont a nővérke felhígítja nekünk. Ez ugyan újabb utakat jelent Motolba, de nincs mit tenni. A hígítás sajnos nem egyszerű, mert a hozzá használt anyag meglepő módon nem fiziológiás sóoldat, hanem valami speciális készítmény, ráadásul az általunk használt három inzulinfajtához különböző.

A hígítás jelentősen segített stabilizálni a vércukorszintet, mert ha a kis Sárinkának reggel például 1,5 egység inzulint adunk, és ez sok vagy kevés, akkor 0,5 egységgel többet vagy kevesebbet adni (ez az inzulinfecskendővel kimérhető legkisebb mennyiség) természetesen borzasztóan sok vagy borzasztóan kevés. Ha negyedegységenként tudjuk szabályozni, az sokkal jobb.

A másik dolog az, hogy még így sem sikerült ideálisan összehangolnunk az inzulin és az étkezések alakulását délelőtt, délután és éjszaka, mert az Actrapid (hatórás inzulin) egyszerűen túl hosszú hatású. Reggeli után nem tudta eléggé lenyomni a szénhidrátokat, tízóraira magas volt a cukra, ebéd előtt viszont már alacsony.

Végül annak ellenére, hogy a docens úr eleinte nem javasolta, úgy döntöttünk, ezt a két inzulint is keverjük. A helyes arány megállapítása nem volt egyszerű, úgy két hét folyamatos tesztelést igényelt, de azóta a vércukorszintünk nagyon ritka kivételekkel a gyerekeknél egészen luxusnak számító 3 - 7 tartományban van. Ez a még nemrég is időnként előforduló, megmagyarázhatatlan 18-as értékekhez és hasonlókhoz képest nagy luxus. A docens úr a legutóbbi látogatásunkkor jóváhagyta, megdicsérte a kezelést, és azt mondta, inzulinpumpával sem érnénk el jobb anyagcsere-egyensúlyt. Kíváncsian várom a HbA1c-t :)

Most pedig jöjjenek a beígért balhék, amelyeket ez alatt a fél év alatt sikerült összehoznunk. Mára legalább az első.

Az elfelejtett inzulin.

Hétvége volt, gyönyörű idő, és úgy döntöttünk, délután kirándulunk a dendrológiai kertbe. Sárinka nagyon várta a kirándulást. A betegség kezdete óta nem mentünk messzire, mert főleg azt tanultuk, hogyan boldoguljunk a sok főzéssel, az inzulinnal stb. Most először mertünk elindulni. Kapkodva összepakoltuk az összes felszerelést, amit bizony mindenhová magunkkal kell cipelnünk. A délutáni uzsonnát, az összes inzulint, fecskendőket, törlőpárnákat, fertőtlenítőt, vércukormérőt, egy kis gyümölcslevet a hirtelen hipoglikémiára, glukagent (elsősegély-injekció hipoglikémiás kómára), ivóvizet.

A kapkodós pakolás közben megállapítottuk, hogy ebéd előtt Sárinkának alacsony a cukra, a vércukorszintje 3 körül volt, ezért úgy döntöttünk, előbb megebédeltetjük, és csak evés után kap inzulint. (Ma már tudjuk, hogy erre nincs szükség, és nyugodtan be lehet adni közvetlenül evés előtt, de akkor még mindig abban az állapotban voltunk, amikor bizonytalanok voltunk, mit fog ez okozni, megeszi-e az ételt, rögtön megeszi-e és hasonlók.)

Aztán lefektettük Sárinkát (ebéd után mindig aludt egyet), közben előkészítettük a vacsorát és mindent arra az időre, amikor hazaérünk, ébredés után pedig elindultunk a dendrológiai kertbe. Amikor bementünk, észrevettük, hogy kialakítottak egy gyereksarkot, egy csomó mászókával meg minden. Így hát egy darabig elégedetten mászkált, aztán mentünk virágokat nézni. Amikor egy tulipános és nárciszos ágyás mellett haladtunk el, Sárinka kijelentette: „Jaj, de szépek ezek a virágok. Imádom őket.” Ennek nagyon magas lehet a cukra, jutott eszembe. Valahányszor erős hiperglikémiája volt, elkezdett hangosan szeretni mindenkit és mindent.

„Mennyi inzulint adtál neki délben?” – kérdeztem a barátnőmet. „Délben Te adtad neki!”

Egy kis csend – rájöttünk, hogy mivel evés előtt nem adtuk be neki, mert alacsony volt a cukra, utána pedig elfelejtettük – egyáltalán nem kapta meg. Azonnal megmértük – 24,2 !!! Basszus. Gyorsan előkészítettük az injekciót, és beadtam neki 2 egység novorapidot – a leggyorsabbat. Aztán ölbe vettük Sárinkát, és már nem hagytuk totyogni. A 2 egység sok volt, mondta később a docens, de hát vacsora előtt kicsit hipózott, adtunk neki még enni, a lényeg, hogy lenyomtuk... azonnal ketontestek is voltak a vizeletében, néhány óra múlva eltűntek.

Ez alatt az idő alatt csak egyszer történt velünk ilyesmi, de a hatása azonnali, és tényleg durva.

A többi történetet legközelebb csomagolom hozzá, elnézést a mai késésért, a következő rész ismét hétfőn jelenik meg, 16:35-kor.

Ezt RIK az eredeti blog indulásának idején írta, nem minden információ állja meg a helyét a mai ismeretek tükrében.