Az idegen konyhák közül a thait szeretem a legjobban. A leveseik pedig fantasztikusak. Közülük a Tom Kha Gai viszi a prímet (vagyis ebben az esetben pulykából készül, úgyhogy talán Tom Kha Nua Kai lenne a neve.
A Tom azt jelenti, főzni, átvitt értelemben levesre használják, a Kha galangál, a Kai pedig csirke, a Nua Kai pulyka.
A leves ízét olyan alapanyagok adják, amelyeket végül nem eszünk meg, de a thaiok benne hagyják a levesben: a galangál, a citromnád és a kaffir lime (vagy más néven makrut lime) levelei. Érdekességképpen: a cseh gasztronómiában az a szokás, hogy amit nem eszünk meg, azt nem tálaljuk a tányérra (babérlevél, szegfűborsszemek és hasonlók), Thaiföldön viszont benne hagyják, hogy továbbra is ízesítsen, és mindenki tudja, hogy nem kell megenni.
A következő legfontosabb hozzávaló a kókusztej. Az ízhez a csilipaprika, az alaplé és a hús is hozzájárul, és persze a lime (nálunk egy kis cukorral, mert a nálunk kapható lime-ok íze jóval savanyúbb, mint az ottaniaké.
A levesbe gomba is kerül: leggyakrabban kései laskagomba vagy enoki (téli fülőke).
További hozzávaló lehet a paradicsom, a hagyma, az újhagyma és szezonban természetesen a koriander.
Thaiföldön a levest általában rizzsel tálalják, nem önmagában, mint nálunk.
Egyszerűen olyan finomság, amit nem lehet megunni, és amiből nem lehet eleget enni.