Nagymama krumplisalátája

Gyerekkori emlékeink közül legszívesebben azokra a karácsonyokra gondolunk vissza, amelyeket nagymamánál és nagypapánál ünnepeltünk. A karácsonyfát a Jézuska hozta, így azt csak este, az ajándékokkal együtt láthattuk meg. Reggeltől böjtöltünk, hogy meglássuk az aranymalacot, legalábbis mindig igyekeztünk. A hagyomány kissé módosított változata szerint délben szabadott kubát enni. A kubát mindig nagymama készítette, és karácsonyon kívül nem került az asztalra. Ez egyszerűen kizárólag karácsonyi étel volt. Délután sétálni mentünk, és persze az ember ezt legszívesebben hóval képzeli el. A tévében rengeteg mese ment.

Az egész ünnepi szertartás az ünnepi vacsorával kezdődött. A nappaliban kihúztuk az asztalt, hogy mindannyian elférjünk körülötte, nagymama feltette rá az ünnepi, hímzett karácsonyi terítőt és a szép, „csak ünnepre való” étkészletet. Mindannyian legalább egy kicsit ünneplőbe öltöztünk, és az asztal közepén meggyújtottunk egy gyertyát. Már ez önmagában is olyan különleges karácsonyi hangulatot teremtett.

Aztán anyuka behozta a tálalótálban a hallevest, amelyet egészen utolérhetetlenül készít (nekünk máig nem sikerült ilyen finomra, pedig ismerjük a receptet), meg egy tálkában a levesbe való pirított péksüteményt. A szobát betöltötte az ünnepi menü finom illata. A citromkarikával és rátapasztott cukorral díszített talpas poharakba aperitifet töltöttünk (Cinzanót vagy valami hasonlót), a gyerekeknek valami alkoholmenteset. Aztán nagypapa, majd mindenki felállt, és nagypapa félhangosan mondani kezdte a Miatyánkot, nagymama pedig csatlakozott hozzá. Amikor végeztek, az Üdvözlégy Máriával folytatták. Sem mi, sem a szüleink nem vagyunk hívők, de gyerekkorunkból úgy emlékszünk, ennek a helyzetnek olyan volt a hangulata, mintha valami mesébe csöppentünk volna. Hozzátesszük, hogy nagypapa és nagymama csak szenteste imádkoztak hangosan.

Amikor véget ért az ima, koccintottunk, leültünk, és nekiláttunk a levesnek. Általában repetáztunk is. A leves után nagymama és anya behozták az asztalra a krumplisalátás tálat, tojásszeletekkel, apró, savanyított kápiapaprika-szeletekkel, fodros petrezselyemmel és citrommal díszítve. Aztán egy lapos tálalótálat a kisütött pontydarabokkal, citrommal és fodros petrezselyemmel díszítve. Nekiláttunk az evésnek. A szálkák válogatását nem élveztük különösebben, de nagymama krumplisalátájáért majd megvesztünk. Csak ne lett volna már két tányér leves a pocakunkban.

A karácsonyfára és a Jézuskára való hosszú várakozás a végéhez közeledett, és mi mindig rettentően türelmetlenek voltunk. Tudtuk, hogy ha mindenki befejezte a vacsorát, és leöblítette az ételt egy kis pilseni sörrel, apuka lemegy kinyitni az ablakot a lenti szobában, hogy berepülhessen a Jézuska a karácsonyfával és az ajándékokkal, aztán már csak a csengőszóra várunk.

Csakhogy apa és nagypapa újra meg újra szedtek a halból, és egyáltalán nem siettek. Magunkban haragudtunk rájuk, annyira vártuk már.

Evés után tehát apuka lement, majd visszajött, és bejelentette, hogy kinyitotta az ablakot. Most kezdődött az izgalmas várakozás a csengőszóra. Még mindig kételkedtünk egy icipicit abban, hogy valóban létezik a Jézuska, de hát másképp hogyan szólalhatna meg a csengő, amikor mindannyian fent vagyunk? A dédnagymama odalent, a kis szobájában soha nem jutott eszünkbe. A csengőnek nagyon telt hangja volt, és a mai napig pontosan emlékszünk rá. Hosszú, hangos csengetés, nagyjából a kétvonalas E hangján.

Elindultunk hát a karácsonyfához. Lent a szobában a nyitott ablaktól hűvösebb volt, sötétség, a kivilágított karácsonyfa, alatta pedig egy halom ajándék, némelyik becsomagolva, némelyik nem, így már tudtuk, minek örülhetünk majd. Apa becsukta az ablakot, meggyújtotta a csillagszórókat, nagypapa pedig elkezdett egy karácsonyi éneket – néha hegedűvel is. Megszületett Krisztus Urunk. A refrénnél és az ismert versszakoknál mi is bekapcsolódtunk. Ez amolyan kötelező része volt az estének, amely szépen teljessé tette azt az utánozhatatlan hangulatot. Elénekeltük a karácsonyi éneket, az első négy versszakot végig, minden ismétléssel együtt, és rettentően örültünk, alig vártuk az ajándékokat.

Amikor befejeztük az éneklést, a lámpák felkapcsolása véget vetett a titokzatos hangulatnak, és elkezdődött a csomagbontás.

Ma már sem nagypapa, sem nagymama nincs közöttünk, ahogy a nővérünk sem, akivel örömünkben ölelgettük egymást a karácsonyfa mellett, később pedig, amikor nagyobbak lettünk, együtt játszottuk a karácsonyi énekeket, mi gitáron, ő fuvolán. És ugyanazt a hangulatot már nem lehet megismételni. Az egész a gyermeki lélekben rejlik, és abban, ahogyan a szülők és a nagyszülők megteremtik ezt a hangulatot a gyerekeknek. Nekünk pedig ez már más, és örökre más is marad. Az ember mégis szívesen tér vissza a gyerekkorába ezekért a szép emlékekért, és bízik benne, hogy a gyerekei hasonló lelkesedéssel élik meg azokat a karácsonyokat, amelyeket mi készítünk elő nekik. Ponty helyett más halat eszünk, mert a barátnőnk nem szereti sem a pontyot, sem a salátát, a hallevest meg pláne, dédnagymama helyett a számítógép Windows-feladatütemezőjével időzített, .avi formátumú csengőhang szól, és nem imádkozunk, de a karácsonyi éneket továbbra is elénekeljük, és reméljük, a mi Sárinkánknak és a másik két gyerekünknek is ugyanúgy tetszik, mint nekünk gyerekkorunkban.

Mivel a karácsonynak olyan különleges hangulata volt, ugyanilyen hangulat és egyediség lengte körül minden finomságot, amelyet anyuka vagy nagymama készített. Ma nem mindegyiket tudjuk ugyanúgy elkészíteni, de azért most megmutatjuk nektek nagymama krumplisalátáját. Anyuka elképzelései alapján arról, hogyan készítette nagymama, megszületett az alábbi recept.

A krumplisalátát minden család másképp készíti, és elég sokféle változata van. A szinte vlašský salátától egészen addig, amelyikben jóformán csak krumpli van egy kis majonézzel. Megmutatjuk nektek azt, amelyre gyerekkorunkból emlékszünk.

Mire lesz szükségünk?

3 tojás

egy kevés vaj

még egy tojás, keményre főzve, a tál díszítéséhez.

3 közepes sárgarépa

2 kis csemegeuborka

egy kis konzerv zöldborsó

5 közepes krumpli

4-5 salottahagyma (nagymama sima vöröshagymát tett bele, de mi kipróbáljuk salottahagymával)

majonéz

só, bors, esetleg citromlé

És akkor hogyan fogjunk hozzá?

Egy serpenyőben felmelegítünk egy evőkanál vajat, közben pedig feltörünk és felverünk három tojást. Aztán beleöntjük a serpenyőbe, és közepes lángon kevergetve rántottát készítünk.

A sárgarépát megtisztítjuk, egyforma kockákra vágjuk (a kockák élhossza kb. 8mm)

A krumplit héjában feltesszük főni.

Amikor a krumpli megfőtt, körülbelül 1 cm-es, lehetőleg egyforma kockákra vágjuk (nagymamának volt egy krumplinyomója, egy olyan rács, amellyel felvágta). A megfőtt sárgarépát leszűrjük. Miután kihűltek, az eddigi összetevőket mind egy tálba tesszük.

Az uborkáról leöblítjük a savanyú levet, szárazra töröljük, és apró darabkákra vágjuk, jóval kisebbekre, mint a krumplit és a sárgarépát. A zöldborsót is leöblítjük, és mindkettőt a tálba tesszük.

Ezután meghámozzuk a salottahagymát, és olyan finomra aprítjuk, amennyire csak tudjuk.

Ezt is a tálba tesszük.

Sózzuk, borsozzuk, és hozzáadjuk a majonézt (gyávák vagyunk, és Hellmanst vettünk – nem akartuk elrontani a salátát).

Összekeverjük, szükség esetén adunk még hozzá majonézt, sót, borsot, esetleg citromlével ízesítjük.

Most hűvös helyre kell tenni a salátát, és legalább egy napig állni hagyni.

Aztán a tálon feldíszítjük:

Jó étvágyat.

Blogunk minden olvasójának szép karácsonyi ünnepeket kívánunk, mindenekelőtt sok nyugalmat, meghittséget és boldogságot.

Ezt RIK akkor írta, amikor még csak tanult főzni, így nem minden információ állja meg a helyét a mai ismeretek fényében.