Rengeteg étterem étlapján szerepel a cézársaláta, leggyakrabban pizzériákban és olasz éttermekben. Igazi Cézárt azonban kevés helyen kapunk, elég gyakran jégsalátát tálalnak valamilyen fakó színű, jellegtelen ízű majonézes öntettel. A cézársaláta az egyik nagy kedvencem, ezért szinte minden újonnan felkeresett étteremben rendelek belőle, de eddig még sehol sem találtam olyat, amely megközelítette volna az eredetit. Nézzük meg egy kicsit részletesebben ennek a világszerte ismert klasszikusnak a történetét, végül pedig azt is, hogyan készíthetjük el otthon teljesen autentikusan.
Bár úgy tűnhet, hogy a cézársaláta Európából származik, ez nem így van. A saláta atyja az olasz Caesar Cardini (1896-1956), aki az első világháború befejezése után fivérével, Alexszel elhagyta szülőhazáját, Olaszországot, és az USA-ba költözött. Cardini az amerikai San Diegóban élt, a szesztilalom miatt azonban a kevesebb mint 17 mérföldre fekvő mexikói Tijuanában kezdett éttermet üzemeltetni.
A Cardini éttermében felszolgált saláta hamar igen népszerű és keresett lett. Eredeti receptjét és elnevezését máig sok találgatás és egymásnak ellentmondó állítás övezi. Cardini üzlettársa, Paul Maggiora például azt állítja, hogy az első cézársalátát 1927-ben szolgálták fel amerikai katonáknak San Diegóban, és az "Aviator's Salad", vagyis Pilótasaláta vagy Repülőssaláta nevet viselte ... Cardini fivére, Alex azt állítja, hogy a recept az ő alkotása, és ő is Aviator's Saladnak nevezi. Livio Santini szakács szerint az édesanyja receptjéről van szó, és ő készítette ezt a salátát Cardini éttermében 1925-ben, amikor 18 éves volt, ezért a szerzőség őt illeti.
A cézársaláta állítólag hasonló szerepet töltött be, mint amilyet nálunk a másnapos reggeleken felszolgált fokhagymalevesnek tulajdonítanak. Szesztilalom volt, az amerikai katonák Tijuanába jártak, átmulatták az éjszakát, reggel pedig gyakran ettek egy salátát, amely másnaposan talpra állította őket. Legalábbis ezt állította Caesar fivére, Alex, aki később Mexikóvárosba költözött, nyitott három éttermet, és az étlapjukra felvette a következőt: "the original Alex Cardini Caesar salad", vagyis Alex Cardini eredeti cézársalátája.
Caesar Cardini viszont 1938-ban Los Angelsbe költözött, és lányával, Rosával együtt ínyencboltot nyitott. Kihasználta a cézársaláta öntetének népszerűségét, és eredeti Cardini-féle Caesar-öntetként üvegekben kezdte árulni.¨
A Caesar salad elnevezést egyébként pontatlanul fordítják csehre Caesar salátként; nyelvészeti szempontból a helyes fordítás Caesarův salát vagy Salát Caesar lenne.
Nézzük hát meg, milyen is az eredeti cézársaláta, mitől különleges, és mit tartalmaz. A recept az idők során némileg változott, így végül olyan Cézárt készítünk majd otthon, amelyet ma helyesnek tartanak. Összehasonlításképpen azonban nem árt felidézni az eredeti receptet. A saláta alapját az akkori Mexikóban könnyen hozzáférhető hozzávalók adják.
Fokhagymás kruton – az eredeti recept bagettet említ, egyszóval fehér péksüteményt, amelynek darabjait fokhagymás olajban pirítják meg. Alex Cardini receptjében a krutonokat még szardellapasztával is megkenték, Caesar receptjében csak úgy kerülnek mellé, a fokhagyma pedig az öntet része.
Római saláta – a rómain kívül más saláta használata nem megengedett. Az eredeti recept egész rómaisaláta-leveleket tartalmaz, ma többnyire tépett vagy vágott levelekkel találkozunk.
Friss tojás, pontosan 1 percig főzve – ebből a sárgáját használjuk fel. Ez az úgynevezett "coddled egg" ... röviden főzött, vagy akár dédelgetett tojás. Tulajdonképpen lágy tojásról van szó, amelynek a fehérjéje az egyperces főzés alatt megszilárdul, a sárgája pedig kissé besűrűsödik.
Citrom- vagy lime-lé. Nem tudjuk, mit használt Caesar Cardini, mert Mexikóban a lime-ot citromnak nevezik. A lime azonban gyakoribb volt Mexikóban.
Reszelt parmezán – a parmezán sem nem Grana Panada, sem nem Grand Moravia. A parmezánnak a "Parmigiano Reggiano" nevet kell viselnie. Ezt a jelölést a sajt körbefutó kérgébe égetik, erről ismerhető fel az igazi. Ahhoz, hogy ezt a pecsétet viselhesse, be kell tartani a kötelező receptúrát, és az adott régióban kell készülnie. Persze igaz, hogy a régión kívül készült egyéb parmezán jellegű sajtok is nyugodtan követhetik a receptúrát; az előállítás során a leggyakoribb eltérés a nem természetes oltóanyag használata. Az olaszok azonban esküsznek az eredeti parmezánra.
Worcester-szósz – az eredeti recept kizárólag Worcester-szószt használt, Alex Cardini viszont összezúzott szardellát tett bele – ezt ma is használják, sőt néha egész szardellafiléket is tesznek a tetejére.
Az eredeti recept szerint (a salátát állítólag "Table side" készítették Cardini éttermében, vagyis a pincér egy gurulós asztalkán, közvetlenül a vendégek előtt állította össze az ételt az étteremben) elő kell venni egy megfelelően nagy tálat, és beletenni az egész rómaisaláta-leveleket. Hozzáadni néhány evőkanál olívaolajat, sózni, borsozni, és szépen átforgatva bevonni a leveleket. Ezután hozzáöntjük a citrom- vagy lime-levet és 12 csepp Worcester-szószt. Majd hozzáadjuk a fent említett, egy percig főtt tojás sárgáját, és a leveleket átforgatva ezt is belekeverjük a salátába. Hozzáadunk fél csésze reszelt parmezánt, a krutonokat, és ismét összekeverjük. Ezzel el is készültünk, az ételt tányérra tálaljuk. A salátát evőeszköz nélkül, puszta kézzel is lehetett enni.
A történetéről és az eredeti receptről további részletek itt: http://www.kitchenproject.com/history/CaesarSalad/index.htm
Most pedig készítsünk otthon egy kis Cézárt, mégpedig olyat, amelyet ma szokásosnak tartanak.
Hozzávalók:
Egy fej római saláta levelei, lehetőleg zsengék és ropogósak
1 tojás
olívaolaj
3 szardellafilé
1 evőkanál dijoni mustár
bagett vagy fehér kenyér
1 nagyobb gerezd fokhagyma
parmezán – forgácsolva és reszelve is
1 lime
Worcester-szósz, só, bors
Lássunk is hozzá. Szedjük leveleire a római salátát. Fontos, hogy a leveleket alaposan megmossuk, de óvatosan bánjunk velük. A leveleknek ropogósnak, frissnek kell maradniuk; amint összenyomjuk őket, elveszítik a varázsukat. Ugyanez vonatkozik a szárításra is. A salátaleveleknek ugyanis teljesen száraznak kell lenniük, mielőtt megfürdetjük őket az öntetben, hogy az rátapadjon, ezért a szárításra különös figyelmet fordítunk. Használhatunk salátacentrifugát, vagy akár a következő trükköt is, amelyet Gordon Ramsay ír le a Kitchen Heaven című könyvében. Fogunk egy tiszta, száraz konyharuhát, beleteszünk néhány levelet, megfogjuk a végeit, és megpörgetjük, vagy legalább meglendítjük. A centrifugális erő megfelelő mértékben alkalmazva megteszi a magáét, de ismét csak óvatosan, nehogy túlzott igyekezetünkben megsértsük a leveleket. Ezután hűvösre tesszük őket, hogy tálalás előtt a lehető legfrissebbek legyenek. A levélzöldségeknek általában rögtön a betakarítás után a hűtőbe kellene kerülniük, és a tálalás előtti utolsó pillanatig ott maradniuk.
Ezután elkészítjük a krutonokat. Alex szerint a fokhagyma a krutonokhoz került, Caesar szerint viszont az öntetbe. Én jobban szeretem, ha a fokhagyma az öntet része. A bagettet vagy fehér kenyeret szeletekre vagy nagyobb kockákra vághatjuk. Ezeket először a sütőbe tesszük száradni. Szétterítjük egy tepsin, és alacsony hőmérsékleten – például 75°C-on – a sütőbe tesszük, amíg a kenyér kissé kiszárad. Erre főleg friss kenyér esetén van szükség. Egy serpenyőben olívaolajat melegítünk, és megpirítjuk a krutonokat.
Most pedig jöjjön az öntet, az egész recept legfontosabb része. Ha előre elkészítjük, egy ideig a hűtőben is eltartható.
Először tojássárgájára lesz szükségünk. Míg a professzionális konyhákban higiéniai okokból pasztőrözött tojássárgáját kell használni, otthon friss tojás sárgáját használjuk. Honnan ismerjük fel a friss tojást? A legjobb persze, ha a tyúkunk éppen most tojta, vagy legfeljebb 10 napja. Ha viszont nem tudjuk, hogy áll a tojás, hogyan deríthetjük ki? Először is ne legyen sérült, ez az első és legegyszerűbb próba. Aztán megrázhatjuk a tojást a fülünk mellett. A friss tojás sárgája és fehérje ugyanis szorosan összetartozik, az idősebb tojásnál elválnak egymástól, és az ilyen tojás mintha lötyögne. A harmadik lehetőség, hogy vízbe merítjük a tojást. A friss makacsul az alján marad, az idősebb tojás a felszín közelében kezd úszni.
Használhatjuk az eredeti módszert is, vagyis a "coddled egg"-et – azaz a röviden főzött, avagy dédelgetett tojást. Vizet forralunk, és amint forr, beletesszük a tojást, majd pontosan egy percig főzzük. Utána azonnal hideg vízbe szedjük, hogy megakadályozzuk a további fővést. Az így dédelgetett tojás sárgáját használjuk fel, és egy tálkába tesszük.
Hozzáadunk egy evőkanál dijoni mustárt és a lime levét. A lime-ot felvágás előtt érdemes 10 másodpercre a mikróba tenni, így sokkal könnyebben kifacsarhatjuk a levét. Azt javaslom, először csak a lime felének levével kezdjünk, és a folyamat végén, ízlés szerint adjunk még hozzá, ha szükséges. Ne feledjük, hogy nálunk éretlen, nagyon fanyar lime-ot árulnak. Származási helyükön viszont sokkal édesebbek.
Habverőt fogunk, és a lime-lé, tojássárgája és dijoni mustár keverékét addig keverjük, amíg a tojássárgája habos nem lesz.
Meghámozzuk a fokhagymát, kivesszük a csíráját, amely sok embernek emésztési panaszokat okozhat, majd átnyomjuk és hozzáadjuk, ahogy fél teáskanál Worcester-szószt is. Ezután finomra vágjuk, és késsel összezúzzuk a szardellafiléket, majd hozzáadjuk a finomra reszelt parmezánt. Ismét habverőt fogunk, és elkezdjük felverni a tálka tartalmát.
Amikor a keverék jól elkeveredett és besűrűsödött, folyamatos keverés mellett elkezdjük hozzácsepegtetni az olívaolajat. Megeshet, hogy kevés lesz a kezünk. Egyik kezünkkel a tálkát fogjuk, a másikkal a habverővel keverünk, de hogyan öntsük hozzá az olajat? Ha a tálkát gumialátétre vagy például konyharuhára állítjuk, nem fog elfordulni a habverő alatt, nem kell majd tartanunk, és a másik kezünket vígan használhatjuk. Nagyon erőteljesen keverjük.
Ha az anchovy szó semmit sem mond, jó tudni, hogy szardelláról van szó (nem szardíniáról), így a boltban inkább olajban eltett szardellafilé néven találkozhatunk vele. Szardellapasztát viszont semmiképpen ne használjunk, mert túl erőteljes az aromája. Továbbra is verjük, és lassacskán öntjük hozzá az olajat. Minél több olajat öntünk bele, annál sűrűbb lesz az öntet.
Végül az öntetet sóval és frissen őrölt fekete borssal ízesítjük, megkóstoljuk, és szükség esetén adunk még hozzá lime-levet.
A végén már csak az összeállítás marad. Egy üres tálba tesszük a római saláta leveleit. Óvatosan megfelelő méretű darabokra téphetjük vagy vághatjuk őket. A levelek darabolásáról két ellentétes vélemény létezik: egyesek a tépést, mások a vágást pártolják. Szerintem végül is teljesen mindegy. A levelekhez egy kevés öntetet öntünk a tálba, és óvatosan összeforgatjuk. Aztán tovább adagoljuk az öntetet, és átforgatjuk. Fontos, hogy minden egyes salátalevelet vékony rétegben vonjon be az öntet, és ne csorogjon le róla. Átforgatás közben ügyeljünk arra, hogy ne nyomjuk össze és ne sértsük meg a leveleket. Ismétlem, kulcsfontosságú, hogy a salátalevelek teljesen szárazak legyenek, mielőtt összekeverjük őket az öntettel. Az öntettel ne essünk túlzásba, nagyon erőteljes az íze, ezért nem kell, hogy a salátalevelek ússzanak benne.
Ha elégedettek vagyunk, tálalhatunk. Ideális esetben behűtött tányérra. A leveleket a tányérra tesszük, megszórjuk friss parmezánforgáccsal, hozzáadjuk a krutonokat, és azonnal tálaljuk. Ez az étel a kifogástalan és tökéletesen friss alapanyagokon áll vagy bukik. Elronthatja a megfonnyadt vagy nem megfelelően szárazra törölt saláta, a régebbi parmezán vagy a nem egészen friss tojás.
Az éttermekben néha csirkehússal tálalják a cézársalátát, ilyenkor az étlapon annak kell szerepelnie, hogy cézársaláta csirkehússal. Ha további hozzávalókat adnak hozzá, azokat szintén fel kellene tüntetni, mert a Cézárba alapból semmiféle szalonna nem való, uborka vagy paradicsom és egyéb képtelenségek pedig végképp nem.
Jó étvágyat.